Nyitólap Támogatóink

Támogatóink

Tisztelt Támogató!

Amióta emberek élnek a Földön a tánc és a mozgás elválaszthatatlanok egymástól. Nekünk magyaroknak olyan tánchagyományaink vannak, amelyek mindenhol a világon híressé, ismertté tették hazánkat.

Talpalatnyi Hagyomány Néptánccsoport tagjai középiskolások és egyetemisták. Hetente kétszer két órában próbálnak, tizenöten. Szatmári, széki, rábaközi, dél-alföldi, mezőségi, dunántúli, moldvai, palóc, üveges, kalotaszegi táncokat táncolnak.

A csoport rendszeresen kap meghívást különböző rendezvényekre és fesztiválokra, pl. a Művészetek Völgyébe Kapolcsra, Balatonboglárra a MÉTA Fesztiválra, a Millenárisra, a Fővárosi Művelődési Házba, Esztergom város főbb rendezvényeire.

2007 - ben a csoport két táncával megnyerte a Nyíregyházán megrendezésre kerülő Nemzetközi Összművészeti Fesztivál Néptánc kategóriájának fődíját.

A fellépéseinken a moldvai táncokat Fakutya zenekar három fővel élő zenével kíséri, ettől a táncok még hangulatosabbá válnak. A csoport egy tagja citerán is játszik, aki rendszeresen színesíti előadásaival a szerepléseinket.

Fontosnak tartjuk az utánpótlás nevelését, ezért hetente egyszer óvodásoknak ill. általános alsó tagozatosoknak tartunk foglalkozásokat.

A tánc teszi számukra lehetővé, hogy kifejezzék mindazt ami bennük rejlik. Azt gondolom jó nevelő és személyiségfejlesztő valamint közösségteremtő hatása van. Felfedezik az igaz barátság, a közösségi lét nagy örömét. Különösen példa értékű a szülők odaadó segítsége, amely folyamatosan jelen van a csoport munkájában.

A magyar néptánckultúra megtartása és továbbadása a cél. Hiszem, hogy értékeinket megőrizve, sikerül megtartani a néptánc iránti szeretetet és kultúrát az emberekben.

Támogatás

Kérjük Önöket, hogy támogassák tehetséges csapatunkat egyrészről adójuk 1 %-os felajánlásával: (adószámunk 18189333-1-42), mint anyagi- mint természetbeni juttatással.

Felajánlásukat előre is köszönjük: Talpalatnyi Hagyomány Alapítvány

 

Naptár

Belépés